Esküvőmánia

DIY cipő a Nagy Napodra!

2020. április 29. - sakurasaku

A karanténnal járó kellemetlen vagy éppen nagyon kellemes időtöltések lassan a végükhöz közelednek? Kifogytál a takarítani valóból, tiszta az összes ablak, megfoltoztad a zoknikat és festettél naponta 3 képet? A menyasszonyi cipőddel hogy állsz? :) 

Bár cipőből óriási a választék, mégis a boldogító igent valami olyasmiben szeretné mindenki kimondani, ami igazán az övé - hiszen ez a nap csakis arról szó, ami az ifjú pár szíve-vágya! Nem véletlen, hogy az esküvőt megannyi ruhapróba, esküvői frizura, smink és manikűr próba előzi meg. A cipőre azonban jóval kisebb hangsúlyt fektetnek a legtöbben, pedig nagyon is fontos, hogy olyat viselj a lábadon, ami kényelmes és a sajátodnak érzed, hiszen nem csakátvitt értelemben, de ténylegesen egy új életbe sétálsz át benne.

Hogya hogyan formálhatod teljesen a sajátoddá még a lábbelidet is a Nagy Napra, mutatunk pár szuper, otthon is megvalósítható, kreatív ötletet. 

Strasszsos

diy_cipo.JPG

diy_cipo_3.JPG

Gyöngyös

diy_cipo_5.JPG

diy_cipo_7.JPG

Titkos üzenet

diy_cipo_4.JPG

diy_cipo_6.JPG

diy_cipo_2.JPG

Ráadásként pedig a vagány, tornacipős menyasszonyoknak is kedvezünk egy kis pikantériával! :) 

diy_8.JPG

diy_cipo_trainers_2.jpg

diy_cipo_9.JPG

Kreatív ötletekkel elő,hajrá álom cipellők, hajrá menyasszonyok! 

Közlemény esküvői szolgáltatóknak

 felsokep_szolgaltato.jpg

Tudjuk, hogy a csapból is ez folyik...

 Nem is akarunk senkit sem a kialakult helyzetről informálni, annál inkább a jövőbe tekinteni és a munkára koncentrálni. Szeretnénk az ESZSZE-vel együttműködve lehetőségeket ajánlani nektek a helyzet javítására, illetve elérni azokat a jegyespárokat, akik még nem foglalták le/át esküvői időpontjukat.

Mert meló az lesz, dögivel, ugye tudjátok? 

Minden, 2020 tavaszra és nyárra tervezett esküvőt ki kell szolgálnotok 2020 végén és 2021-ben. Csak hogy sokan eredetileg is 2021-ben terveztek összeházasodni, vagyis dupla annyi lesz a feladat! 

2020.04.15-én szerdán egy social media kampányt indítunk az esküvői szolgáltatók támogatására.

Saját költségen promóciózunk, hogy elérjük a házasulandókat és felhívjuk a figyelmüket a következőkre:

  • nem halogathatják tovább a foglalásokat, le fognak maradni a jó lehetőségekről
  • használják ki ezt a mostani periódust és igyekezzenek ONLINE kapcsolatokat létesíteni a szolgáltatókkal...egy skype, messenger vagy viber videocall tökéletes lehetőség a részletek átbeszélésére, nem szükséges ebben a fázisban a személyes találkozó
  • az Esküvőmánia felületein igyekszünk nekik minél több szolgáltatót bemutatni, ezzel megkönnyítve a választást 

Éppen ezért szeretnénk:

  • a jelenlegi esküvői szolgáltatók adatlapjait felturbózni, az adatlapokat frissíteni weboldalunkon
  • igényes, megbízható új partnerekkel bővíteni adatbázisunkat
  • tanácsokkal ellátni a házasulandókat és szakértői bejegyzéseken keresztül kiszolgálni őket
  • felkészülni a pár hónap múlva aktuálissá váló megkeresésrohamra

Oké, oké, de mit fogtok csinálni, miért lesz ez nekem jó? - Jön a kérdés, ugye?

  • ha már regisztrált szolgáltató vagy, akkor megkérünk, hogy lépj be a weboldalon az adatlapodra és frissítsd az adatokat, a bemutatkozó szöveget, a képeket
  • ha még nem vagy regisztrált szolgáltató, akkor most szeretettel meghívunk, hogy légy Esküvőmániás és regisztráld a szolgáltatásodat
  • április 15-én kiteszünk az Instagram és Facebook oldalunkra egy mega nagy kampányt, ahol bemutatjuk a házasulandóknak, hogy milyen szuperek vagytok, hol és hogyan érhetnek el benneteket. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy aki a legjobb szolgáltatót szeretné, annak nincs ideje már várakozni, most kell benneteket megkeresnie

Jól van, most pont van időm, beregisztrálok... de mennyibe fog ez nekem kerülni?

  • a regisztráció az eskuvomania.hu oldalunkra INGYENES, weboldali megjelenésetek díjmentes is marad
  • a FB és Insta kampányunkban minden kategóriát kiemelten bemutatunk, így senki sem marad ki
  • aki szeretné extra megjelenéssel kiegészíteni ezt, annak bruttó 8500 Ft-ért összerakunk egy kiemelt kampányt, reméljük érzitek, hogy nem meggazdagodni kívánunk ezen, hiszen a hirdetett kampány nekünk is pénzbe kerül

Higgyétek el, nem a levegőbe beszélünk, hamarosan felpörög minden és jönnek a hívások, megkeresések. Tervezzünk együtt, legyetek ti az elsők, akik a házasulandók listáján szerepeltek!

Ha nem olvastátok el a fentieket, mert hosszúnak találtátok:

  • 04.15-én social media kampány az Esküvőmánia és az ESZSZE szervezésében. Célközönség: jegyespárok, házasodni készülők
  • ha szeretnél a kampányban részt venni: regisztrálj INGYEN (Ezért később sem fogunk pénzt kérni)
  • ha már regisztrált szolgáltatónk vagy, frissítsd az adatlapod
  • amennyiben extra megjelenéssel szeretnéd erősíteni magad a mezőnyben, bruttó 8500 Ft-ért összerakunk neked egy hirdetést

Várjuk visszajelzéseiteket, addig is boldog nyulat: Esküvőmánia

KAPCSOLAT:

Kepes Bianka

+36 70 953 2514

kepes.bianka@eskuvomania.hu

Kepes Katinka

+36 30 193 5996 (viberen is elértek)

kepes.katinka@eskuvomania.hu 

eskuvomania_1.jpg
eskuvomania_2.jpg
eskuvomania_3.jpg

Top 5 eljegyzési gyűrű trend 2020-ban

Szemkápráztató csillogással érkeztek meg 2020 gyűrű trendjei az Esküvőmániára! Idén igencsak tükrözik a gyűrűk mindennapjainkat, hiszen menő formákkal és extra színekkel ötvözve robbantak be az új évbe! 

Az 1920-as években a legmenőbb gyűrűk fehéraranyból készültek, jellemzően rengeteg intarziával és virágmotívummal bolondították meg a fémet, melyben feltűnően sok kristály emelte az ékszer fényét és hívta fel a figyelmet az arára. Ezzel szemben 2020-ban a letisztultság klasszikus eleganciáját viselik magukon a hölgyek egy merészebb szín vagy forma pikantériájával. 

Ha csillogásra és kreatív ötletekre vágysz, tarts velünk és nézd meg 2020 top 5 gyűrű trendjét! 

Szintetikus gyémántok

2020 egyik legnagyobb trendje egyértelműen a szintetikus gyémánttal ékesített darabok. Azoknak a pároknak, akik a mindennapjaikban is a fenntarthatóság elkötelezett hívei, remek lehetőség a gyémánt környezettudatos előállításával készült ékszer. Ezek a drágakövek bár laboratóriumi körülmények között látják meg a napvilágot, mégis ugyan olyan fénnyel és eleganciával ragyognak, mint a természet alkotta testvéreik! 

lab_grown_1.JPG

lab_grown_2.JPG

Sárga arany foglalat

Bár a fehér arany és platina foglalatokat nehéz letaszítani a trónról, azonban a sárga arany erős ellenfélnek ígérkezik 2020-ban! A puha fém előnye, hogy minden bőrtónuson jól mutat és kiemeli annak lágyságát, könnyen formálható, ennek megfelelően kreatív megoldások születhetnek belőle, ráadásul a méret is gyorsan és egyszerűen változtatható. 

yellow_settings_1.JPG

yellow_settings_2.JPG

Solitaire gyűrűk

Az egyköves darabok újra reneszánszukat élik. Néhány év Halo-mánia után újra a letisztult, ám hangsúlyos eljegyzési gyűrűké a főszerep. Ezek a darabok időtlenek és gyönyörűen mutatnak mind színtől, mind pedig csiszolástól függetlenül. 

solitaire_2.JPG

solitaire_3.JPG

 

Cluster gyűrűk

Bár épp az előbb ejtettünk szót az egy kővel díszített statement darabokról, azonban  nem mehetünk el a multi-drágakövekkel díszített gyűrűk mellet. A megannyi formában és színben előforduló műremekek a megszokottól eltérőt kedvelő, elegáns hölgyeknek lett kitalálva. 

cluster_1.JPG

cluster_2.JPG

 

Raw-cut gyűrűk

Utoljára tartogattuk személyes kedvencünket, a teljesen formabontó, ám bájos és egyedülálló, csiszolatlan drágakövekkel készült eljegyzési gyűrűket. Ezeknek formája, színe és fénye szinte teljesen a véletlen műve, hiszen az ékkövek úgy kerülnek a foglalatba, ahogy a természet megalkotta őket! Ennek köszönhetően szabadságot, erőt és végtelen kecsességet sugároznak!

raw_cut_3.JPG

raw_cut_1.JPG

raw_cut_2.JPG

Egy biztos, az idén kreativitásból és egyediségből nincs hiány az eljegyzési gyűrűk trendjében! Nektek melyik a kedvencetek? 

 

Te bírod a kéket?

Kell valami régi, valami új, valami kölcsön és egy kis kék is!

A PANTONE Színintézet kihirdette 2020 színét, ami nem más, mint a klasszikus kék! 

A szín mindenki számára kedvenc és nagyon univerzális - nem csak az esküvők egyik kihagyhatatlan színe, de az alkalmazott művészettől a lakberendezésen át a divatig mindent áthat. Az előző évek meghatározó árnyalataihoz képest a kék kiemelkedően klasszikus szín és pont emiatt könnyen viselhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy legyél tél, tavasz, nyár vagy akár ősz típus, uralkodjanak nálad a világos vagy éppen a sötét árnyalatok, a kék telitalálat! 

Kívnáncsi vagy, hogyan is illeszkedhet a megszokottnál kicsivel vagy éppen sokkal több kék a nagy napodhoz? Legyen klasszikus vagy bohókás, esetleg extravagáns ötleted, a kékkel kombinálva megvalósíthatod elképzeléseidet.  Kukkants be velünk 2020 színvilágába!

A meghívó

meghivo_2.JPG

meghivo_3.JPG

A csokor

csokor_2.JPG

kituzo.JPG

A kiegészítők

fatyol_1.JPG

csat_1.JPG

cipo_1.JPG

nyakkendo.JPG

A dekoráció

dekor_1.JPG

dekor_2.JPG

dekor_4.JPG

dekor_5.JPG

dekor_6.JPG

A torta

torta_1.JPG

torta_2.JPG

torta_3.JPG

torta_4.JPG

A koszorúslányok

ruha_4.JPG

ruha_5.JPG

ruha_2.JPG

 

Ahogy a régi mondás is tartja, kell valami kék, most, 2020-ban pedig nem tudod eltúlozni! Hajrá kékek! 

 

 

 

 

 

Tanú leszek

Ez a sztori sem kezdődik másképp, mint egy lánykérés és valójában hasonló jelentéssel bír. Ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg elhangzott az ominózus „Leszel a tanúm?” mondat, ami nem csak neked de a menyasszonynak és a vőlegénynek is nagyon sokat jelent. Ahhoz, hogy a legjobbat hozhasd ki magadból, csak kövesd az alábbi tippeket és garantáltan te leszel a Tanúk Tanúja!

maidofhonor.JPG

Először is, tisztázzuk, mégis mit csinál a tanú: röviden, te leszel a ceremóniát megelőzően és a Nagy Napon is a menyasszony / vőlegény jobbkeze. Ezért érdemes már előre felkészülni és akár listát írni a teendőidről.

Esküvő előtti teendők

Segíts a menyasszonynak / vőlegénynek az esküvői ruha kiválasztásában. A te feladatod, hogy elkísérd az esküvői ruhaszalonokba, és amikor megvan a fazon, az anyag és a tervező is, akkor ünnepeljetek. Fontos, hogy kapcsolódjatok ki és ne legyél sem te, sem pedig a menyasszony / vőlegény stresszes a szervezés alatt, így mindenkinek sokkal könnyebbek lesznek az esküvőig hátralévő hónapok. Továbbá a te feladatod az is, hogy a koszorúslányok megtalálják a megfelelő ruhát az alkalomra. Legjobb, ha mini közvéleménykutatást tartasz köztük. Valószínűleg már konkrét elképzeléssel érkeznek hozzád, ám egy-egy fazon vagy anyag-beli ötlet mindig jól jöhet.

tanu_2.JPG

A te feladataid közé tartozik a lánybúcsú / legénybúcsú megszervezése is. Ne feledd, mindig a menyasszony / vőlegény szava a döntő! Előfordulhat, hogy te táncosokat szeretnél a saját eseményedre vagy valamilyen extrém helyszín, azonban ez most nem rólad szól, így mindig csak olyan játékokat, kiegészítőket és helyszínt válassz, amiről biztosan tudod, hogy az ünnepelt is örülne neki. Ha nem szereti a meglepetéseket, bátran egyeztessetek, kérdezz tőle, így pontosan olyan lesz a buli, amilyet elképzelt.

Felelősség az esküvő napján

Mindenképpen figyelj arra, hogy a menyasszony / vőlegény időben elkészüljön és megérkezzen az esküvőre. Bár sok lakodalmon a ceremóniamester irányítja a szálakat, előfordulhat, hogy a fodrászt és sminkest neked kell a szárnyaid alá venni és felügyelni a munkájukat.

A szertartás előtt győződj meg róla, hogy a koszorúslányok a megfelelő helyen, a megfelelő időben legyenek jelen. Ha úgy adódik, bátran szólj rájuk, hogy tegyék el a mobilokat és koncentráljanak a ceremóniára.

tanu_6.JPG

Figyelj a gyűrűkre, hiszen a szertartás legfontosabb pillanata nem jöhet létre nélkülük. Érdemes zsebkendővel is készülnöd, mert szinte egészen biztos, hogy az ifjú pár valamelyik tagja pityereg majd. Gondoskodj róla, hogy ez megható és ne kellemetlen szituáció legyen a szipogás miatt.

Légy résen, könnyen előfordulhat, hogy elkésik a DJ vagy a zenekar. Készülj egy rövid beszéddel, játékkal vagy vicces táncmozdulatokkal, amiket megtaníthatsz a násznépnek, ameddig vártok a zenére. Ez összekovácsolja a társaságot is és egész éjjel legjobb barátokként bulizhatnak majd az egymás számára ismeretlen meghívottak is.

weddingparty.JPG

Tanúként legyen a legfontosabb az a személy számodra, aki annyira kötődik hozzád és megbízik benned, hogy élete egyik legfontosabb pillanatában társának és támogatójának választott. Ennél fontosabb szabály nincsen, a fentiekkel a tarsolyodban pedig egészen biztos, hogy te leszel a Tanúk Tanúja!

Kreatív esküvői fotó ötletek

Merj nagyot álmodni!

Az esküvői képek legjobbjai sok esetben a jól elkapott pillanatfotók, ám ha a megszokottól eltérőt, még romantikusabbat vagy akár vicceset szeretnél, íme pár ötlet.

Jó tanács: a kiválasztott fotóssal célszerű előre egyeztetni az elképzeléseidet. Könnyen lehet ugyanis, hogy egy jó ötletből a fotós még kreatívabb verziót tud kihozni vagy a megvalósításra lesznek alternatív megoldásai, amik közül választhatsz majd! Ne félj neki elárulni a legvadabb elképzeléseidet sem, hiszen a csapatmunka az ő szakmájában elengedhetetlen. Merj nagyot álmodni, hogy később tudjatok majd ámulni!

Szelfi time

A szelfizésnek még mindig hasít, és bár már a 2010-es években is mindenki lázban égett, előreláthatóan ez nem változik meg a 2020-as években sem. Készítsetek bátran ti is magatokról képet, az esküvői fotós tuti jól elkapja majd a pillanatot, ami később akár korrajz is lehet. Vagy kérjétek meg vendégeiteket, hogy még izgalmasabb legyen az összhatás. A kép a képben mindig emlékezetes és ötletes választás! 

eskuvoifoto.JPG

szelfilany.JPG

szelfitime.JPG

 

Fiú banda

Az esküvői képek közül nem maradhat ki a vőlegény fotója a barátai körében. Ezt is nyugodtan vegyétek viccesre. Bármelyik srác könnyen belehelyezkedik a Keresztapa szerepébe, de akár egy fiúbanda lemezborítóját is utánozhatják.

sracok.JPG

Love is in the air

Az esküvőtök napján olyan boldogok lesztek, hogy akár szárnyalni is képesek lennétek. Ezt egy jó fotós könnyen meg is örökítheti, csak megfelelő hátteret kell találnotok a lebegő ötlethez! De akár úgy is mondhatnánk, hogy szinte kézzel tapintható és szabad szemmel látható lesz a hangulat. Ki tudja, talán éjszaka megcsillan a levegőben egy kis szerelempor? eskuvoi_foto.JPG

eskuvoifoto_2.JPG

Szokások és tippek – menyasszony és menyecsketánc

Most jön csak az igazi ereszd el a hajam!

Napjaink esküvőire egyre kevésbé jellemző a hagyományok megtartása, azonban vannak kivételek, amik az új és formálódó szokások és divatos formulák között is kihagyhatatlan elemei egy lakodalomnak.  Többek között a menyasszony- és menyecsketánc is ilyen.

Sok mozzanatban hasonlóak, ám igencsak különbözőek is, de mindkettő a szórakozást és szórakoztatást szolgálja. A választás joga minden esetben az ifjú páré, egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy melyik hagyományt kell betartani, ezért segítünk kicsit a döntésben!

A menyasszonytánc illetve menyecsketánc hagyománya tájegységektől függ, mindenhol más szokás van érvényben. Mivel lényegében mindkét tánc ugyanazt a célt szolgálja, sokszor össze is mosódik a két hagyomány.

Menyasszonytánc

A menyasszony utolsó tánca az esküvői ruhájában, vagyis még éjfél előtt kerül rá sor. A régi hagyomány szerint ez az utolsó tánca lányként, hisz a nászéjszakát akkor még nem hálták el.

Eladó a menyasszony! felkiáltással vagy verses mondókával kezdi a vőfély (vagy manapság akár a ceremóniamester) a mulatságot, és ő is kezdi meg a menyasszony táncoltatását. Eközben a násznép a násznagyoknál vagy épp a vőlegénynél lévő kosárba, tányérba, vagy lábasba teszi a fizetséget, azaz az ifjú párnak szánt pénzajándékot.

menyasszonytanc.JPG

A menyasszonyt utolsóként a vőlegény táncoltatja meg, aki a tánc után felkapja feleségét és a pénzzel teli kondért, majd kiszaladnak és átöltöznek.

Menyecsketánc

A menyecsketánc, hasonlóan a menyasszonytánchoz a pénzajándékok átadásáról szól. A menyasszony azonban már menyecske ruhában táncol, vagyis újasszonyként ropja első táncát.

A táncoltatást ugyanúgy a vőfély vagy ceremóniamester nyitja, és tánc közben Eladó az újasszony! kiáltással invitálja a csapatot a táncoltatásra. Sokszor – a régi hagyomány szerint – a táncoltatás után aprópénzt dobálnak a menyecskének, amit söprűvel kell összesöpörnie és egy vödörbe gyűjtenie, amit az ifjú férj tart, ezzel szimbolizálva szerepeiket a házasságban.

Vannak tájegységek, ahol a társaság egy-egy bevállalósabb férfi figuráját bolond menyasszonynak öltöztetik – rongyokból, terítőből, függönyből menyasszonyi ruhát tekernek köré és így táncoltatja meg a násznépet.

Táncoltatás

A menyasszony- és menyecsketánc hozzávalója, hogy a násznép minden egyes tagja megtáncoltatja az arát kicsiktől a legidősebbekig. Ezért érdemes szem előtt tartani egy pár apróságot, ami megkönnyíti mind a menyasszony, mind pedig a kevésbé táncos lábú vagy idősebb vendégek dolgát.

  • A ritmust a vőfély / ceremóniamester szabja meg, ezért nagyon sok múlik rajtuk! Érdemes előre egyeztetni, nagyjából mennyi idő jusson az egy-egy vendéggel való táncra, így nem kell órákig ropni majd.
  • Ha még energiatakarékosabbak szeretnétek lenni, kérjétek meg a vőfélyt, hogy jelezze a vendégeiteknek, ne egyesével táncoltassanak meg, hanem családostul álljanak össze. Így egy 100 fős esküvőnél, lehet, hogy „csak” negyvenszer kell táncolnotok.
  • Ha a mindennapokban nem vagy gyakorlott tűsarkon egyensúlyozó, mindenképp lapostalpú cipővel készülj a lakodalomnak erre a szakaszára! Ha mégis megfeledkeznétek róla, itt az ideje lerúgni a kényelmetlen cipőt!
  • Mindig legyen kéznél egy kis folyadék, tetszés szerint víz vagy gyümölcslé. Egy korty hidratáls belefér.
  • Tartalékoljatok az erőtökkel! Biztosan lesznek olyan vendégek, akik jól meg akarnak titeket táncoltatni, így akikkel lehet, vegyétek pihenősebbre a koreográfiát. Néhány kevésbé megerőltető alapfigura is megteszi.

 menyasszonytanc2.JPG

Alternatív megoldás

Habár a menyasszony- és menyecsketánc a hagyományokat őrzi, sok pár szeretné kihagyni ezt a pénzgyűjtési lehetőséget és más módon kérik a násznép segítségét. Ma már nászajándék helyett inkább pénzt kérnek, vagy esetleg arra kérik vendégeiket, hogy egy-egy sorsjeggyel támogassák kezdődő közös életüket. Illetve egyre gyakrabban fordul elő, hogy a párok egy általuk kiválasztott szervezetnek ajánlják fel a lakodalmas összeget - ahogy arról előző blogposztunkban is olvashatsz. 

Ha alternatív módon kéritek a násznép pénzajándékát, fontos, hogy már a meghívóban jelezzétek ennek módját, hogy mindenki fel tudjon készülni.

weddingparty.JPG

Csak úgy mint ti, esküvőtök is teljesen egyedi, és ez nagyon is rendjén van! Ha nem szeretnétek hagyományos esküvőt és felmenőitek szokásait megtartva, megtalálható az egyensúly a modern és a régi világ között. Viszont ne feledjétek: a menyasszonytánc illetve menyecsketánc remek szórakozás a vendégeiteknek, és természetesen nektek is, ráadásul a legkönnyebb megoldás arra, hogy beinduljon az igazi „ereszd el a hajam”!

 

Hoppá! A köszönőajándékról megfeledkeztünk!

A legjobb last minute öteletek nem csak későn ébredőknek

A zökkenőmentes szertartás és a fergeteges buli után nehéz lehet elhinni, hogy az esküvő napja véget ér. Ám a tökéletes befejezése a napnak nem maradhat el a köszönőajándékok átadása nélkül. Ám tény, hogy a nagy felhajtásban könnyű megfeledkezni ezekről a kis apróságokról.
A fáradt, de boldog vendégsereg a lagzitok után újra és újra felidézi majd a legtökéletesebb pillanatokat, ezért is érdemes feltenni a cseresznyét a hab tetejére egy jól kiválasztott, témában és hangulatban az esküvőtökhöz és hozzátok illő ajándékkal.  Ezzel az aprósággal fejezhetitek ki vendégeitek felé, milyen nagyra értékelitek és örültök annak, hogy veletek töltötték életetek egyik legfontosabb napját. 

A lehetőségek tárháza majdnem végtelen, kezdve a saját készítésű virágcsokroktól az édes vagy akár sós finomságokig bármit ajándékozhattok, ami hozzátok kötődik. Érdemes egy kis csavarral fűszerezni a meglepetést, így a dizájnra vagy az ajándék mellé írt köszönő szövegre helyezni a hangsúlyt. A monogrammal ellátott képkeretet és fotóalbum ötletét nyugodtan vessétek el, sokkal inkább olyan köszönőajándékot válasszatok, ami környezetbarát, és a vendégek valóban használni fogják majd!
Készítsetek például apró üvegekben lekvárt, pálinkát vagy olajat, és az apró kedvesség egész biztosan a konyhákba kerül majd. Akár az esküvői helyszín is szolgálhat inspirációként, de dönthettek egy jó ügy mellett is, így a vendégek által kiválasztott szervezet számára felajánlhattok kisebb vagy nagyobb összeget, ezzel pedig nem csak saját magatoknak és a hozzátartozóitoknak szereztek örömet, de számotokra ismeretlen rászorulóknak is.

Felkészültél a top 10 köszönőajándékra? Vigyázz, kész, meglepetés!

Oliva olaj

Az oliva olaj a fény, az igazság és jóság szimbóluma, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb saláta és húsétel elkészítésének páratlan hozzávalója.  Töltsétek kis üvegekbe, hogy a vendégek hazavihessenek a „ti fényetekből” egy keveset.

oliva.JPG

Magvak

Tegyetek virág magvakat kis vászontáskákba, amiket vendégeitek hazavihetnek magukkal és akár a legkisebb házartásban is elültethetnek majd egy cserépben. A magvakat a növekedés és harmónia szimbólumának tekintik, ráadásul környezetünket sem szennyezitek, sőt! 

Túlélőcsomag

Lakodalomban senki nem marad szárazon, több-kevesebb túlzással. Gondoljatok a legnagyobb partiarcokra és készítsetek túlélőcsomagot a számukra, hogy könnyen vegyék a másnaposságot. Szerepeljen benne fájdalomcsillapító, egy izotóniás ital és némi sós rágcsálni való. Ha szeretnétek extrán feldobni a kis csomagot, akár személyre szóló vagy vicces  alvómaszkot is tehettek bele.

Az élet sója

Ismeritek a mesét, amiben a királylány sót kér az édesapjától, ezzel bizonyítva szeretetét? A só az egyik legrégebbi ételízesítő, az élet sóját pedig könnyen ajándékba adhatjátok szeretteiteknek. Töltsetek kis üvegcsékbe himalájai sót, ami nem csak mutatós, de megannyi jótékony hatása is van. Ha a pasztellrózsaszínnél drámaibb hatást szeretnétek, használjatok többféle fűszert, így a vendégek közül mindenki saját kedvére válogathat.

himalajai_so.JPG

Öko-kép

A névreszóló képkeret bár tiltólistán szerepel, egy ötletes csavarral mégis az egyik legjobb ajándék válhat belőle. Tegyetek préselt virágokat áttetsző keretbe a vendég nevével együtt. Így nem csak az egyik legszebb ültetőkártyát készíthetitek el, de szívhez szóló, személyes köszönőajándékot is adhattok.

Édes emlék

Egy illusztrált címke kifinomulttá, az izgalmas, vicces vagy cuki formavilág pedig személyessé teszik a csokoládét. Legyen szó bon-bonról vagy táblás csokiról, minden bizonnyal az édesszájú vendégek kedvére tesztek majd egy elegáns és finom köszönőajándékkal.  

Meleg ölelés

Bár a takaró nem megszokott ajándék és nyári lagzikon nem alkalmazható megoldás, az év bármely más időszakában azonban jól jöhet egy pihe-puha pléd, amibe a zimankósabb időben beburkolózhatnak a vendégeitek. Ráadásul otthon is jól mutat majd a kanapén!

Jókedv

Az ünnepi jókedvet megidézhetitek vendégeitek otthonában is, ha ajándékba a lagzin felszolgált bor- vagy pálinkakülönlegességet adtok. Töltsétek kis üvegekbe, címkézzétek fel és kész is a tökéletes köszönőajándék!

Egy kis zöld

Ajándékozzatok egy kis életet vendégeiteknek. A sziklakerti növények szárazságtűrők, így nem sok törődést igényelnek, mégis szépen mutatnak akár a kertben, akár egy kis cserépben. Növényt ajándékozni nem csak kedves gesztus, de környezettudatos megoldás is. Ráadásul ötletes ültetőkártyaként is funkcionálhatnak!

noveny_wedding.JPG

Jótékonykodj

Szeretnétek egy jó ügy érdekében fellépni vagy támogatni egy vagy akár több szervezetet? Nincs is erre jobb lehetőség, mint hogy lakodalmatok alkalmával a vendégeitek kezébe adni a döntést. Helyezzetek el az ajándékoknak szánt asztalon 3 gömb akváriumot, feltüntetve rajtuk azokat  a szervezeteket, akiket támogatni szeretnétek. Majd minden vendég ültetőkártyája mellé tegyetek egy olyan kártyát is, amin szerepel az az összeg, amivel támogatjátok azt a szerencsés kiválasztottat, akinek az akváriumában elhelyezik a cédulát.  A lagzi végén nincs más dolgotok, csak elutalni az összeget az általatok és vendégeitek által választott szervezetnek. Így nem csak szeretteiteknek, de olyan felnőtteknek, gyerekeknek vagy akár négylábúaknak segíthettek, akiknek igazán nagy szükségük van rá.

Ha úgy érzitek, megtaláltátok a tökéletes köszönőajándékot, nincs más teendő, csak elkészíteni. Érdemes bevonni az alapanyagok beszerzésébe vagy akár az elkészítés folyamatába a tanúkat vagy a legjobb barátokat is. Habár így számukra nem lesz meglepetés a köszönőajándék, de egy délután vagy este folyamán jó kis program válhat a kis csomagok elkészítéséből.

 

Hogyan szervezz tökéletes legénybúcsút?

Te lettél a vőlegény tanúja és már a nyakadon a legénybúcsú vagy csak szeretnéd mielőbb elkezdeni a szervezést? Semmi pánik, a tökéletes legénybúcsút bárki képes megszervezni egy kis segítséggel! Kövesd a tippeket és szervezd meg a legemlékezetesebb bulit, amit a haveri társaság még 50 év múlva is emlegetni fog.

Az utóbbi évtizedekben a csendes vacsorákat leváltották a fergeteges bulik, ezzel együtt pedig a szokások is megváltoztak.  Napjainkban a legénybúcsút nem azzal a céllal szervezik, hogy felköszöntsék a vőlegényt, hanem azzal, hogy lehetőséget adjanak a számára, hogy az utolsó „szabad estéjét” úgy töltse el, ahogy csak szeretné. Ebből kifolyólag, a vőlegény buliján megengedett minden, bármi megtehet, amit már nem fog nős férfiként. A vacsorát és a pohárköszöntőket leváltották a sztriptíz táncosok, a szerencsejátékok.

legenybucsu_1.JPG

Szerencsére azonban ezek a bulik is kezdenek kimenni a divatból és ahelyett, hogy a legénybúcsút utolsó esélyként tekintené a baráti társaság, inkább békés mederbe terelték újra az eseményt.

Hogy mi is a tökéletes a legénybúcsú receptje?

  • Szervezzétek meg időben a legénybúcsút! A dátum pedig minden esetben legyen az esküvő előtt néhány héttel. Érdemes egyidőben tartanotok a lánybúcsúval, így az esetleges súrlódások is elkerülhetők, ráadásul a menyasszony sem rágódik otthon, amíg ti party - állatkodtok!
  • Ügyeljetek a létszámra. A szűk baráti kör és néhány rokon bőven elegendő társaság, így biztosan egész este együtt maradtok, és nem fog szétszéledni a csapat.
  • Találjatok ki egy témát, ami köré szervezitek a legénybúcsút, illetve döntsétek el, hogy csak bulizni akartok, vagy különböző feladatokat is végre kell majd hajtania a vőlegénynek.
  • Ha szeretnétek egyedi kiegészítőket, mint például egyen pólót, ügyeljetek arra, hogy a kivitelezésre is elég időtök legyen.  
  • Ha már kitaláltátok, milyen bulit is szeretnétek, akkor jöhet a helyszín kiválasztása. Ha Budapestre esett a választás, úgy igen könnyű dolgotok van. Ha tematikus legénybúcsút vagy esetleg extrém programot terveztek, jó ötlet lehet egy Budapest nevezetességeit feltáró sörrafting evezés a Dunán, íjászharc vagy akár egy szórakoztató buborékfoci is. Ha pedig vidéki vagy akár külföldi programban gondolkoztok, hagyjátok szabadon szárnyalni a fantáziátokat.  A jet-skizés, síelés / snowboardozás, szörf, horgászat, paintball csata vagy túrázás is kerüljön fel a listátokra, hiszen biztosan bejön majd mindenkinek!

 gce1taky-1380x1035.jpeg

Ha meglepetést szerveztek a legénybúcsúra, semmiképp ne felejtsétek el figyelembe venni a vőlegény érdeklődési körét és azt, hogy ez az ő bulija! Ezen belül persze szabad a pálya és bátran lehet az ötletek közül válogatni.

Ha már minden megvan, nincs más dolgotok, mint várni a legénybúcsú napját, ami a  vőlegény számára a legtutibb élmény lesz, hiszen nem csak a program, de a csapat is kifogástalan lesz!

 

A lánybúcsú története

Nem meglepő módon a lánybúcsú a legénybúcsúból ered. Szerencsére a női egyenjogúság kivívásával az önfeledt szórakozás már nem férfi kiváltság, lányok, nők, asszonyok is tarthatnak fergeteges bulikat. A két szokás története azonban kéz a kézben jár, pont mint az ifjú pár.

A lánybúcsú eredete

Ahogyan azt már fent említettük, a lánybúcsú szorosan összekapcsolódik a legénybúcsú intézményével, ezért pillantsunk bele egy rövid ideig, honnan ered és hogyan zajlott egy igazi férfi buli.  Ha lenne egy tippetek, mit mondanátok, honnan származik a legénybúcsú?

Hát persze, hogy az ókori Görögországból, Spártából ered. A kezdetekben a gonosz szellemek elűzésére szolgált, ahol a vőlegény barátai gyűltek össze és addig ütögették össze edényeiket, ameddig akkora zajt nem csaptak, hogy a létező összes gonosz szellem vissza nem vonult örök életére. Később természetesen már nem az ártó szellemek elkergetése volt a cél, hanem a vőlegényt búcsúztatták ezzel a mulatsággal a  legényélettől.

Egyes országokban, mint az USA és Hollandia, nem az esküvő előtti napon, hanem szigorúan két héttel korábban tartották a legénybúcsút a násznéppel együtt az örömapa házában. Az ifjú pár családjainak férfi tagjai szembesítették a vőlegényt a házassággal járó kötelezettségeivel, ráadásul azt is megvizsgálták, alkalmas-e férjnek. Valljuk be, komoly próbatétel volt ez az ifjú vőlegény számára, akár úgy is mondhatnánk, hogy rendesen gatyába rázták.

A lánybúcsú sem sokkal fiatalabb hagyomány. A régi leánysiratónak az utódja, és csak az emancipáció után, az 1960-as években kezdett el divat lenni a ma is ismert formája. Így a menyasszonyok is megünnepelhetik az utolsó, lányként eltöltött estéjüket. A korkülönbség a két búcsú között a nevükből is látszik, hiszen a legénybúcsú az angolban „bachelor party”, a lánybúcsú pedig az ebből képzett „bachelorette party” nevet kapta. A klasszikus leánybúcsút az ara otthonában, édesanyjával és idősebb barátnőivel volt szokás tartani, akikkel együtt főzőcskéztek, iszogattak és régi történeteket meséltek.

bridal_shower.JPG

Lánybúcsú napjainkban

Sajnos még mindig tartja magát, de leáldozóban van a lánybúcsúk vad korszaka, amikor a bulizás szigorúan kötelező, és éjfélkor a semmiből bukkan fel egy chippendale táncos vagy az arának egy szexuális/erotikus tartamú játékban kell részt vennie. Sokkal inkább előtérbe helyeződnek az ízléses, családiasabb hangulatú, szűk körű, akár több napos lánybúcsúk. Ezek az alkalmak sokkal inkább a menyasszonyról szólnak, akinek közeli családtagjai és barátnői olyan helyszínen rendezik meg a lánybúcsút, ami az ara szíve vágya. Ráadásul a feladatokat és aktivitást is hozzá igazítják. Természetesen, ha táncos fiúkat szeretne, az is megoldható, de valljuk be, egyre kevesebb az ilyen bulik száma. Ma már inkább kerti partyt vagy közös strandolást szerveznek a lánybúcsúsok. A lánybúcsú természetesen egybefoglalja a leányélet lezárását, és a házasulandó lány új feladataira való felkészülést is, vicces vagy éppen megható formában.

tumblr_pn3tdhc8jg1rf9eyfo1_1280.png

Európán belül ez a lánybúcsú szokása Angliából terjedt el, „Stag Night" néven. Skóciában a "Blackenings"-nek becézett mulatság célja, hogy a menyasszonyt alaposan zavarba hozzák. Nevetséges  jelmezbe öltöztetve parádéznak végig a városon. Nem csak az Egyesült Királyságban jellemző a fiatalok vicces és kínos ruhába öltöztetése.

Ahogy a magyar vigad

Mint majdnem minden népszokás, úgy a leány- és legénybúcsú is a régi magyar hagyományokhoz tartozik, nekünk ebből is van saját verziónk. A régiek úgy hitték, minél zajosabb a mulatság, annál boldogabb lesz az ifjú pár. Ezért a legénybúcsút leggyakrabban széles körű mulatságként, valamilyen közösségi célú helyen tartották. Nem meglepetés tehát, hogy legtöbbször a falu kocsmája szolgált helyszínül a mulatozásra. Ennek szinte ellentéte volt a leánybúcsú, amire szigorúan a lányos háznál került sor. Bár a leánybúcsú mai formája nem túl régi hagyományra tekint vissza, a lényeg a mai napig nem változott. Már nagymamáink is korábbi barátnőiktől, családtagjaiktól búcsúztak el a szülői házban, hiszen az esküvő után faluhelyen a munkás hétköznapok kezdődtek, amikor is már kevesebb idő jutott a szórakozásra, mint a házasság előtti években.

hungarian_wedding.JPG

Ezzel napjainkban már nem csoda, ha nem értünk egyet, hiszen a házasságot megelőző időkben legalább annyira leterheltek mind a hétköznapjaink, mind pedig a hétvégék, azonban a legfontosabbat nem szabad elfelejtenünk: lehetőség szerint a szeretteinkkel töltsük a legtöbb időnket!

süti beállítások módosítása